Be ZEN

Ahimsza írta: mudlee - October 21 2014

Az erőszakmentesség, a nem ártás elve. Sokan azt gondolják, ők nem ártanak senkinek, de ez nem így van. Amikor este hazamész, és kiveszed a mirelit csirkét a hűtőből, akkor ártasz. Amikor bemész a mekibe egy hamburgerre, akkor ártasz. Amikor kimész a piacra, megvenni egy halat, majd otthon megeszed, akkor ártasz. A húsevéssel ártasz. Igaz, nem egy embernek, hanem egy állatnak. De ha folytatod az olvasást, akkor meglátod, hogy a kettő között semmi különbség nincs.
...a húsevés egyszerűen immorális cselekedet, mivel olyan aktust követel, mely ellentétben áll az erkölcsi érzékkel - gyilkosságot.
Lev Tolsztoj

Kiknek fog szólni ez az írás?

  • Akik lelkileg fejlődni szeretnének, de nem ismerik ezt a fogalmat,
  • Akik húst esznek, és mindig van egy kifogásuk, hogy miért nem fogják abbahagyni,
  • Akik jelenleg is tesznek a lelki fejlődésükért valamilyen módon (Pránanadi, Yoga, vallásosság, stb.),
  • Akik nyitottak, és hajlandóak felülvizsgálni magukat,
  • Akik bármilyen vallást követnek (Kereszténység, Buddhizmus, Iszlám, stb.),
  • Akik nem vallásosak, inkább a tudományban hisznek, de szeretnék bővíteni a világképüket.

Lélek

Nem tudom, mennyire ismerős ez a fogalom, de innen érdemes kezdeni.

Ki/mi ez a lélek?

Gyakorlatilag az összes vallás szerint minden élőlényben egy úgynevezett lélek lakik.
Hogy pontosan hogyan, vagy miként, az már vallásonként változik, de abban általában egyet értenek - nagy vonalakban -, hogy egy valami magasabb, intelligensebb valaminek egy része, amit/akit Istennek neveznek. Persze, Isten megnevezése vallásonként eltér (Krisna, Isten - Jézus, Buddha, Allah, stb.), de az elnevezés nem lényeges, hiszen ugyanarról beszél az összes vallás.

Mi van, ha én nem hiszek a lélek létezésében?

Semmi gond, tekints a lélekre a továbbiakban úgy, mint pl. a saját magadra, az egyéniségedre. A szomszédodnak is saját egyénisége van, a rokonaidnak is, de bármily hihetetlen, a kutyádnak, macskádnak, de akár más állatoknak is.

Mi a szerepe egy léleknek? Vagyis miért vagyunk mi itt? Miért vagy te itt, miért vagyok én itt, ezen a bolygón?

Erre a legfőbb magyarázatot nekem a védikus tanítások adták, melyek azt mondják, hogy a lelkek - mint Isten apró részei -, azért jönnek ide a földre, és vesznek fel emberi/állati/növényi alakot, hogy fejlődjenek, majd visszatérjenek a forráshoz (Istenhez).
Ebben simán látok rációt - van egy igen intelligens létforma, aki saját magát fejleszti.

Ha elfogadjuk azt az elvet, hogy mindenkiben - legyen az egy patkány, vagy egy fa - egy ugyanolyan lélek lakozik, mint benned, akkor az alábbi kérdést fel kell tennünk magunknak: miért pusztítjuk feleslegesen az állatokat/növényeket? Őket, mint egyéni lelkeket, miért akadályozzuk a fejlődésben? Miért fosztjuk meg őket a lehetőségtől?

További kérdések, amelyeket fel kell tennünk magunknak:
  • Mit szólna Allah/Buddha/Jézus/Isten, hogy ha azt látná, hogy minden nap két pofára tömöm más lelkek kivérzett, döglött testét, holott semmi szükségem nincs rá?
  • Nem vagyok-e bűnös attól függetlenül, hogy nem én a két kezemmel öltem meg egy állatot, csak megettem?
  • Hogy akarok igazán előrehaladni a Yogában, Pránanadiban és az összes többi keleti tanításban, ha a legalapvetőbb tanításukat - ahimsza - megtagadom?
  • Ha fejlődni szeretnék, ha nyitott a gondolkodásmódom, akkor miért nem ragadom meg ezt az egyszerű lehetőséget, és lépek egy nagyot ezen az úton?
  • Elbagatellizálni ezt a problémát szerintem kevésbé tesz engem bűnössé? Szerintem csak a hentes a bűnös, mert ő végezte a piszkos munkát?
Ezek kemény kérdések, de szándékosan fogalmaztam ennyire provokálóan. Szeretnék pár tippet is adni, hogy mi az, amit megpróbálhatsz ennek érdekében lépni, de előtte álljék itt egy igazán fontos írás.

Tanítás

Az ahimsza - erőszak-nélküliség - azt jelenti, hogy egyetlen élőlény fejlődését sem szabad meggátolnunk. Ne higgyük azt, hogy mivel a lélek mág a test halála után sem pusztul el soha, az állatok puszta érzékkielégítésből történő megölése sem bűn.
Annak ellenére, hogy elegendő mennyiségű gabonaféle, gyümölcs és tejtermék áll a rendelkezésükre, az emberek manapság ragaszkodnak a húsevéshez. Semmi szükség az állatok legyilkolására - s ez a tilalom mindenkire vonatkozik. Ha nincs más választása, az ember ölhet állatot, de áldozatként azt is fel kell ajánlania. Ha elegendő mennyiségű élelem áll az emberek rendelkezésére, akkor a lelki megvalósításban fejlődni kívánóknak nem szabad erőszakot alkalmazniuk az állatokkal szemben. Az igazi ahimsza tehát azt jelenti, hogy senkit nem akadályozunk élete fejlődésében.
Az állatok szintén fejlődnek, mert az evolúció folyamatában ők is egyre magasabb állati létbe emelkednek. Ha valaki megöl egy állatot, akkor a fejlődésben gátolja meg, ugyanis amikor egy állat egy bizonyos időt eltölt egy testben, s aztán erőszakkal megölik, akkor vissza kell térnie ugyanabba a fajba, hogy mielőtt egy magasabb léformába emelkedne, leélje hátralévő életét. Ezt a fejlődési folyamatot tehát nem szabad megzavarni csupán azért, hogy az ember kielégítse az ízlelőszervét.
Bhagavad-gita 16. 1-3 - magyarázat

Mit tegyek?

  • Tudatosítsd magadban, hogy amit teszel, az nem helyes.
  • Értsd meg, hogy hús nélkül is lehet egészséges életet élni.
  • Amikor megeszel egy pörköltet, hamburgert, lásd magad előtt azt a szerencsétlen állatot, aki egy kis helyre bezárva szenvedett, mielőtt levágták és feldarabolták, hogy a tányérodon lehessen. Tudatosítsd magadban, hogy ez a test egykor egy lelket segített az útján előre haladni.
  • Tudd, hogy azzal, hogy egy állat nem él rossz körülmények között halála előtt, semmivel sem jobb a helyzet, hiszen az életét természetelennesen szakítják meg.
  • Nézz körül az interneten, hogy miként lehet hús nélkül élni (esetleg kérj gyakorlati tanácsokat kommentben!)
  • Próbáld ki először egy hétig, hogy nem eszel húst, majd egy hónapig. Meglátod, semmi rossz nem fog történni.
  • Tedd fel magadnak minden egyes alkalommal a fent említett kérdéseket, amikor húst eszel. Őszintén válaszolj!
  • Ne csinálj ebből a témából viccet! Ha valaki a zsidókról, a négerekről, cigányokról mondana ilyeneket, akkor azért hirtelen nagyon felhördülnek az emberek. Hidd el, ha egyszer megérted az ahimsza lényegét, akkor szomorúnak fogod tartani, nem pedig viccesnek.
  • Próbáld meg, hogy egyetlen állatot sem ölsz meg egy hétig. Azt hiszed könnyű? Ne csapj le legyet. Ne üss le bogarakat, stb.
  • Emlékeztesd magad minden nap, hogy a húsevés egy felesleges tevékenység manapság, és te mégis csinálod. Tedd fel a kérdést: miért vagyok ilyen buta?
Aki nem bírja hallani az áldozatok üvöltését, nem bírja látni rángatózásukat, azonban amint halló- és látótávolságon kívül van, közönyössé válik számára, hogy az állatok üvöltenek és rángatóznak, annak idegei ugyan vannak, de szíve nincs.
Bertha von Suttner

Összes írásom →

Comments