Be ZEN

Kihívások 2014 – Július – beszámoló írta: mudlee - August 09 2014

Aki rendszeresen olvassa a blogom, tudja, hogy 2014-ben minden hónapra kitűztem magam elé egy feladatot, kihívást. Ezek a kihívások arról szólnak, hogy olyan szokásokat próbáljak meg elhagyni, amelyek szerintem nem jók, és felvenni olyanokat, amik jók. Olyan eszközök használatát próbáljam limitálni, amelyeket szerintem sokat használok, értelmetlenül. Abba hagyni olyan dolgokat, melyek függővé tesznek. Amolyan önkontroll jellegű dolog ez. Szeretnék olyan szokásokat is megszilárdítani magamnak, amikről azt gondolom, hogy jók, de jelenleg nem rendelkezem velük.

A júliusom a tévézési szokásaim pici újragondolásáról szólt. Az eddigi sok sorozat és filmnézés visszafogásáról.
A kiadók nem napilapot és magazint árulnak az olvasóknak, hanem olvasókat árulnak a hirdetőknek.
Chris Anderson

Filmek nélkül

Érdekes egy kihívás volt. Alapvetően hülyeségnek tűnik, mert adódik a kérdés, hogy „miért ne nézhetnék TV-t?”.
Nos, szerencsére nekünk csak TV van, de nincs bekötve adás, így mi választjuk meg, hogy mit nézünk. Sajnos viszont arra jöttem rá, hogy a túl sok TV-zés (függetlenül attól, hogy műholdas műsort nézünk, vagy DVD-t) ugyanúgy hihetetlenül időrabló, és sokszor időpazarlás.
Heti 1.5 órát határoztam meg maximumnak, ami egy film, vagy 3-4 sorozat rész, függően attól, hogy milyen hosszú egy epizód.

Íme a tapasztalataim:
  • Nem tudom, hogy az, hogy vacsorázás közben TV-t kell nézni, régiós, magyar, vagy civilizációs szokás-e, de sajnos erről nagyon nehéz leszokni. És a legrosszabb az egészben, hogy valamiért jó érzés TV-zés közben enni. Ez akár egy külön kihívás is lehetne egyszer.
  • Rengeteg sorozat van manapság, ami egész jó, ezért könnyű abba a hibába esni, hogy minden nap, esténként 1-2 órát sorozat nézéssel tölt el az ember.
  • Rengeteg sokkal hasznosabb dolgot is lehet csinálni, ami legalább annyira kielégítő (ha nem jobban), mint a TV bámulása.
  • Sajnos sokunknak a TV-zés a pihenés, ahelyett, hogy egy jó könyvet olvasna, beszélgetne, vagy bármi más, értelmesebb dolgot csinálna.
  • Ha nem válogatod meg, mit és mennyit nézel, a TV-zés ugyanúgy egy függőséget képes okozni, mint bármi más. Manapság az alkohol és a kábítószert szokás csak függőségként kezelni, holott minden az, ha átlendül egy bizonyos mértéken. Ha naponta 2-3 órát néz valaki sorozatokat, akkor sorozat-függő. Valamiért viszont a társadalom ezekkel szemben megértőbb. Pedig nem kellene.

Mit fogok tenni a jövőben most, hogy lejárt az egy hónap? Nehéz kérdés. Egy biztos: nagyon meg fogom válogatni, hogy mi az, amit megnézek, és nem hagyom kísérteni magam az újabbnál újabb sorozatokkal.

Mit tanácsolok számodra?
Mondd le a kábel TV előfizetésed. Hidd el, életed egyik legjobb döntése lesz. Ma, az internet korában már meg tudod azt tenni, hogy te választod ki, hogy mit akarsz megnézni, nem a műsorszolgáltatók. És közben még az agyad se lesz reklámmal kimosva. Téged nem érdekelnek a reklámok? Oké, ha szülő vagy, akkor gondolj arra, hogy a gyerek azonnal megtanul mindent, amit hal. Vajon jó ötlet bármilyen TV csatorna előtt hagyni szabadon?

A reklám keverőpálca a moslékos vödörben.
Mark Twain

Előretekintés - Mi lesz augusztusban?

Augusztus - „A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható...”

A telefon a harmadik kezünk. A harmadik szemünk. A harmadik fülünk. És még sorolhatnánk. Ez a remek technológia olyannyira a részünkké vált már, hogy észre sem vesszük. Főleg, mióta annyira okosak.
Az emberek általában nem vallják be, de telefonfüggők. Én is. Persze, azt hisszük, hogy nem, mert nem telefonálunk mindig. De nálunk van. És valljuk be, ha nagyon nem is, de egy kicsit kellemetlenül érezzük magunkat, ha véletlen otthon hagyjuk. A másik vetülete az egész dolognak, hogy bármikor elérhetőek vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a mi időnkkel mások bármikor szabadon rendelkeznek.

Kihívás: Hetente min. 2 napon repülőmódban kell lenni a telefonomnak. Ha megyek valahova, akkor a táska alján, amúgy meg ahol kiesik reggel a kezemből a lakásban.
Állítás: A telefon egy nagyon hasznos eszköz, ha megfelelően használjuk, és nem létszükségletként tekintünk rá. Számomra a telefon legnagyobb előnye az, hogy ha bármi baj történik, akkor azzal lehet értesíteni a megfelelő hivatali szerveket. Ezért is nem hagyom otthon, inkább csak a táska aljára rakom.
Úgy gondolod, hogy áhh, ugyan már! Ez így nem is olyan nehéz! Nos, lehet. Próbáld ki csak egy napig te is, és akkor megérzed, milyen az, amikor nem vagy egész nap elérhető mások számára, és te se érhetsz el senkit. De tényleg, próbáld ki, ha kicsit is kételkedsz :)
Pótlék: e-mailben általában elérhető vagyok (+- 3-4 óra eltéréssel), akik pedig közel állnak hozzám, azok ha valami tényleg nagyon fontos, akkor úgyis megtalálnak.

Összes írásom →

Comments