Be ZEN

Kihívások 2014 – Május – beszámoló írta: mudlee - June 01 2014

Aki rendszeresen olvassa a blogom, tudja, hogy 2014-ben minden hónapra kitűztem magam elé egy feladatot, kihívást. Ezek a kihívások arról szólnak, hogy olyan szokásokat próbáljak meg elhagyni, amelyek szerintem nem jók, és felvenni olyanokat, amik jók. Olyan eszközök használatát próbáljam limitálni, amelyeket szerintem sokat használok, értelmetlenül. Abba hagyni olyan dolgokat, melyek függővé tesznek. Amolyan önkontroll jellegű dolog ez. Szeretnék olyan szokásokat is megszilárdítani magamnak, amikről azt gondolom, hogy jók, de jelenleg nem rendelkezem velük.


Májusra semmi extrát nem tűztem ki magamnak, csak annyit, hogy amikor a számítógépen ügyködöm, akkor minden alkalmazást teljesképernyőn kell használnom, hogy jobban tudjak csak arra fókuszálni, ne zavarjon meg semmi más. Amilyen egyszerűnek gondoltam, annyira nem volt az.

Teljesképernyő, mint a tökéletes fókusz egyik lépcsője

Tapasztalatok

  • Érdekes volt, hogy egy ennyira pici dolog mennyire megváltoztatja a számítógép használatát.
    Nagyon kevés az olyan alkalmazás, ami natív tudja a teljesképernyős módot (a böngészők F11-es módja használhatatlannak bizonyult). Ezért főként úgy használtam ezeket, hogy a windows tálcát elrejtettem. Itt néha zavaró volt, hogy ha valamelyik alkalmazás elkezdett villogni (skype), akkor feljött a tálca, de miután ezt is kikapcsoltam, nyugalom költözött a rendszerbe.
  • Sokszor elfelejtettem, mennyi az idő. Úgy teltek az órák, mintha percek lettek volna. Amikor van óra, akaratlanul is odapillant az ember, így az idő az Istennek sem akar telni. Sokkal jobban segít a flow-ban benne maradni, ha nem látja az ember mindig, hogy hány óra.
  • Kevesebbet váltogattam az alkalmazások között. Ez nem tudom, miért van/volt. Ha nem látom, hogy még mik vannak megnyitva, akkor kevésbé hajlamos a figyelmem elkalandozni, így nem foglalkozok mással. Nincs chat, nincs email, nincs semmi más, csak az adott feladat.
  • Ha nem vigyáztam, és sok dolog volt megnyitva, akkor amikor átváltottam egy másik alkalmazásra, akkor kicsit elborzadtam, hogy a „háttérben” mennyire elszaporodtak a megnyitott alkalmazások. Ez eddig is így volt, csak nem tűnt fel, mert mindig a szemem előtt volt minden. De ami ebben az érdekes, hogy gyakorlatilag fele se kellett sosem. Megnyitott notepad, mert valamit fel akartam írni, levelezés, skype reggeli chat ablak, stb. Régen nem zavartam, mert mindig láttam, de most, hogy csak néha láttam meg, nagyon hamar feltűnt.
  • A hónap végére már reflex-szerűen raktam az összes ablakot teljesképernyőre, amint megnyílt, és sokkal kényelmesebbnek érzem így a munkát, bármi is legyen az.

Összességében nem tűnt nehéznek a május, de az volt. És lehet, hogy külsőleg úgy látszik, nem sokat tapasztaltam, nem sokat tanultam, de egy lépéssel mégis sikerült a tökéletes fókusz felé lépnem.

Próbáld ki te is egy hétig! Tippek

Egy próbát neked is megér szerintem, bajt nem csinálhatsz vele :)
  • Bármilyen operációs rendszert is használsz, kapcsolj ki minden figyelmeztetést/értesítést, tálcát, alkalmazás-indítót. Ne jelezzen a skype, ha írtak, ne villogjon a windows-tálca, mert updatelni akar, stb.
  • Bármilyen alkalmazást is használsz, tudatosítsd magadban, hogy azonnal rakd teljesképernyőre. Windows 7-ben ez WINDOWS gomb + FEL nyíl, Ubuntu linux alatt WINDOWS gomb + CTRL + FEL nyíl. Ha van olyan alkalmazás (fejlesztői környezet, böngésző, stb.), ami tud teljesképernyős módot, használd azzal. Ha nem sikerül, akkor csak simán rakd teljesképernyőre.
  • Ha lehet, akkor rejtsd el az órát úgy, hogy ha kell, el tudd hamar érni, de ne legyen mindig szem előtt.
  • Amikor alkalmazást kell váltanod bármi miatt, tudatosítsd magadban, hogy ilyenkor kell „felülvizsgálni”, hogy melyik alkalmazást lehet már bezárni. Törekedj arra, hogy minél kevesebb dolog legyen egyszerre megnyitva. Tudom, hogy sokaknak muszáj, hogy több dolog legyen egyszerre elérhető, de ezeket próbáld úgy rendezni, hogy minél jobban elkülönüljenek, hogy egyszerre a lehető legkevesebb dologgal kelljen foglalkozni. Lehet, hogy úgy érzed, hogy egy képernyőn több ablak egymás mellett hatékonyabb, de most erre a hétre próbáld ki, hogy ezt mellőzöd.

Előretekintés - Mi lesz júniusban?

Június - Viszlát pékáruk!

Ez legalább olyan egyszerűnek tűnik, mint a májusi, de mivel én mindig is imádtam a kenyeret és társait, ezért elég nehéz lesz. Anno egyszer, emlékszem, képes voltam fél kg kenyeret egy helyben megenni, ami a méretemhez képest szép feladat :)
Viszont, sokat hallunk egészséges étkezés kapcsán arról, hogy mennyire nem egészségesek ezek a dolgok. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hízlalnak.

Kihívás: Nem ehetek semmiféle pékárut egész hónapban. Nincs süti, tészta, kenyér, kifli, stb.
Állítás: Pékáru nélkül jóval hatékonyabb lesz az edzésem, és nem szedek fel felesleges kilókat.
Pótlék: Van egy német extrudált kenyér, rozslisztből, amiből hetente egy csomaggal megehetek. Ez egy jó mankó lesz a kezemben, és nem hiszem, hogy ha mégis híznék, ez lenne az oka.

Összes írásom →

Comments