Be ZEN

Könyvek, melyek segítenek jobb emberré válni írta: mudlee - January 17 2015

Sokan szeretnénk jobb emberek lenni. A hindu tanítások szerint ennek egyik útja, ha a megfelelő könyveket olvassuk. Ők ugyan itt főleg hindu könyvekre gondolnak, de ha nem rögtön a megvilágosodás a célunk, akkor az alábbi könyvek is jó szolgálatot tehetnek.
Tavaly írtam már egy könyvajánlót, ahol leírtam, mely könyvek voltak rám legnagyobb hatással. A két lista között lesz egy kis átfedés, de ez a lista inkább a fejlődésről szól. Ezek azok a könyvek, melyek elolvasása után úgy éreztem, ha megfogadom, megértem a leírtakat, akkor jobb emberré válhatok, jobban megismerve a világot, és önmagamat.
Természetesen szubjektív, kinek mi számít jobbnak, vagy kinek mi az ízlése, vagy ki melyik embert tartja hitelesnek, de erre a cikk végén lévő idézettel szeretnék reflektálni :)

Nem mondom, hogy teljes a lista, és az is lehet, hogy olvastad már ezeket, de „az ismétlés a tudás anyja!” - számomra is.

XIV. Dalai Láma - A boldogság művészete

XIV. Dalai Láma - A boldogság művészete

Ez volt az a könyv, mely által rájöttem, hogy másképp is lehet gondolkozni azon túl, hogy én mit akarok magamnak, és nekem mi a jó. A könyv megtanít arra, hogy körülöttünk mások is vannak, akik ugyanúgy egyéni lelkek, mint mi magunk, ezért ugyanúgy kell hozzájuk viszonyulni, mint ahogy azt mi elvárjuk.

A könyvet nem is jellemezhetném jobban, mint hogy idézek magától a szerzőtől: „Hiszem, hogy életünk célja a boldogság keresése. Ez világos. Akár van vallásos hitünk, akár nincs, akár ebben vagy abban a vallásban hiszünk, mindannyian valami jobbra törekszünk az életben. Ezért azt hiszem, hogy az életünk meghatározó célja a boldogság felé való haladás.”

Egely György - A kulcs a negyedik dimenzióban

Egely György - A kulcs a negyedik dimenzióban

Nem éppen egy spirituális könyv. A könyv a gömbvillámokról szól. Hogy lehetünk ezáltal jobb emberek? Nos, nekem abban segített sokat a könyv, hogy megértsem, nagyon sok mindent nem ért még maga körül az ember. Ezért mindennel, és mindenkivel szemben tisztelettel kell lenni. A körülöttünk lévő világ csodálatos, és éppen csak a töredékét ismerjük. Legyünk hát nyitottak mindenre, különben egy magunk által teremtett burokban fogjuk leélni az életünket.
Ne gondoljuk semmiről sem, hogy lehetetlen, vagy biztos nem úgy van. Ahogy Popper Péter mondta: „...én semmiben sem hiszek, de mindent lehetségesnek tartok...”

Gandhi & XIV. Dalai Láma - Erőszakmentesség és együttérzés

Gandhi & XIV. Dalai Láma - Erőszakmentesség és együttérzés

A könyv válogatott idézeteket tartalmaz a két szerzőtől. Amiben a könyv a segítségünkre lehet az az, hogy megértsük, mit jelent nem ártani, mit jelent együtt-érezni.
Alapvetően azt hisszük, mi sosem ártunk senkinek, és mindenkivel együtt-érzőek vagyunk. A könyv elolvasása után én arra jöttem rá, hogy ez azért közel sem így van, és van még mit gyakorolni.

Marlo Morgan - Vidd hírét az igazaknak / Vidd hírét az örökkévalónak

Marlo Morgan - Vidd hírét az igazaknak / Vidd hírét az örökkévalónak

Ez a két könyv egy érdekes történetet mesél el egy amerikai orvosnő kalandozásairól Ausztráliában. A lényeget nem lövöm le, de amit én ebből a könyvből tanultam, hogy mennyire eltávolodott már az ember önmagától és a közösségtől, és mennyire átvette a helyét ezeknek a pénz, az állandó növekedés, a versenyszféra és hasonló szavak. Karácsonykor fontosabb, hogy ajándékot vegyünk, mint hogy „csak” egymással töltsük az ünnepeket.
Nekem sokat segített a könyv, hogy megtanuljam értékelni azokat a dolgokat, amelyeknek tényleg - nem anyagi - értékük van.

Tenzin Wangyal Rinpócse - Az álom és alvás tibeti jógája

Tenzin Wangyal Rinpócse - Az álom és alvás tibeti jógája

Sokan - és amíg nem olvastam a könyvet, én is - úgy megyünk lefeküdni, hogy bele sem gondolunk, mi történhet velünk az alatt a pár óra alatt, amíg alszunk. A tibetiek viszont nagyon is belegondolnak, sőt, komoly gyakorlatokat végeznek alvás közben, előtt, és után.
Egy ideig én is csináltam ezeket a gyakorlatokat, és nagyon érdekesnek találtam. Az eredmény az volt, hogy olyan intenzíven álmodtam minden nap, amely azelőtt sosem volt, és azóta sem. Aki szeretne egy kis kísérletet tenni az álmokkal kapcsolatban, annak bátran ajánlom!

Szvámí Sivánanda - Utak a boldogsághoz

Szvámí Sivánanda - Utak a boldogsághoz

A könyv egy indiai mester által íródott. Ne legyenek előítéleteink, nem jógázó embereknek lett írva. Sőt, kifejezetten hétköznapi nyelven fogalmaz meg nagyon hasznos és mély tanításokat. Nekem nagyon tetszik, mert témákról mondja el benne a mester a véleményét, mi a helyes, mi nem. Ezek a kis fejezetek 2-3 oldalak mindössze, ezért bármikor felüthetjük, hogy megtudjuk, vajon mi a tanítás például a halállal vagy a szerelemmel kapcsolatban.

Edmond Bordeaux Székely - Az esszénus béke evangélium felfedezése

Edmond Bordeaux Székely - Az esszénus béke evangélium felfedezése

Ez, és a könyv többi része nekem a Biblia helyett a Biblia. Az esszénusok ókori zsidó aszkéták voltak, és ezek a jegyzetek azoktól az esszénusoktól kerültek ki, akik Jézus közvetlen tanítványi körében voltak.
Magát a tekercseket Edmond fordította le, aki a Vatikán titkos levéltárában kapott hozzáférést a régi papírokhoz. Nagyon érdekes volt olvasni, mert annyira tényszerűen ír le mindent, ahogy a Bibliának is kellene. Számomra ez egy hiteles írás.
Ami különösen tetszett, hogy állítólag Isten első tanítása nem a 10 parancsolat volt, hanem csak egyetlen dolog: „szeressétek egymást!”. A többi csak azért jött, mert az emberek nem értették ezt az egyet meg.

Mert nem az ember a fontos, hanem a Tanítás

Összes írásom →

Comments