Be ZEN

Tudattágító 1. rész - Helyzetünk a világban írta: mudlee - March 03 2014

Sosem értettem, hogy miért dolgoznak az emberek annyit. Miért tanulnak értelmetlen dolgokat, vagy csak olyanokat, amelyek nem érdeklik őket. Miután elkezdtem én is dolgozni, nem értettem, hogy miért töltik az emberek a napjuk döntő többségét (és az életük javát) valami olyannal, amit nem szeretnek csinálni. Nem értettem, hogy miért fontosabb mindig az idő minden mással szemben.
Most már azért kezdem érteni, de persze erről egy külön cikket is írhatnék (fogok is!).

Ennek a cikk sorozatnak a célja csak az lenne, hogy amikor azon aggódunk, hogy hogyan készülünk el egy munkával a határidő végéig, vagy azon töprengünk, hogy hogyan fizetjük ki a számlákat a hónap elején, vagy hogy valami miért történik éppen pont velünk, akkor vegyük elő ezeket az írásokat, és álljunk meg egy picit gondolkozni.
Fontos, hogy amikor ezeket az írásokat olvasod, akkor ne futólag tedd azt. Ha most csak 5 perced van, nyugodtan hagyd abba az olvasást, és gyere vissza később, amikor ráérsz! Ha ezt az írást olvasod, állj meg egy kicsit, ne kösd magad időhöz, és próbáld meg valóban befogadni azt, amiket itt megosztok. Cserébe ígérem, nem unalmas írásokkal, hanem igen érdekes, tudományos dolgokkal (is) fogok jelentkezni! :)

Az első írásom az egyik kedvencem tudattágítóm, bevezetésnek tökéletes! Amikor valami problémám van, ideges vagyok, akkor én mindig ezt próbálom felidézni magamban. Remélem, neked is hasznodra válik :)

Hol is vagyunk mi? 1. lépcső

Kellőképp költői kérdés, nem? Mindenki másképp tudná ezt megválaszolni, pl.: „Magyarországon”, vagy „a Föld bolygón”. Ez persze nem ilyen egyszerű, de első lépésnek nem rossz a Föld.

earth

Képzeljük el, hogy ha a föld felületét kiterítenénk egy akkora területre, mint egy focipálya, akkor ha oda sétálnánk, és felemelnénk egy porszemet, az felelne meg egy ember méretének (nem emlékszem, hol hallottam már, de ha meglesz, utólag belinkelem).

Hol is vagyunk mi? 2. lépcső

Kicsit tovább lépve, de még nem messze, nézzük meg a naprendszerünket. Nagyjából tisztában vagyunk a Földön elfoglalt méretünkkel. Az alábbi képen a földet láthatjuk a napunkhoz, és a többi, naprendszerbéli bolygóhoz hasonlítva.

compare_sun

Itt láthatjuk, hogy a napunkhoz képest (amely nem is számít nagynak a többi csillaghoz viszonyítva) mennyire jelentéktelen a mi Földünk. Ahol mi egy kis porszemek vagyunk.

Ha a mi napunk kicsi, mi a nagy? Az általunk jelenleg ismert legnagyobb csillag mérete akkora, hogy ha egy repülővel 900km/h sebességgel haladva szeretnénk azt egyszer megkerülni, 1100 évbe telne.

Hol is vagyunk mi? 3. lépcső

Eddig se egyszerű, ugye? Mennyire picik vagyunk a napunkhoz képest! Nézzük hát meg, hogy hol is van a naprendszerünk. Jelenlegi mérések alapján a mi galaxisunk (tejút) valahogy így nézhet ki:

milkywaymapA képen láthatjuk, hogy a nyíl hegye a mi naprendszerünkre mutat. Ti se látjátok, ugye? Nagyjából azért nem, mert annyira pici.

A jelenleg számítások alapján a galaxisunkban nagyjából 400 billió csillag van. Kiírva, csak a hatás kedvéért: 400,000,000,000
Ezek közül egy a mi pici napunk, és körülötte keringünk mi.

Hol is vagyunk mi? 4. lépcső

Most pedig, lássuk a lényeget. Ez az egyik kedvenc képem, amit elő szoktam venni, ha valami problémám van. a2744_1680Ez a kép az Abell 2744 Galaxis csoportot tartalmazza, amit más néven a „Pandora Cluster”-nek is hívnak.

A képen rengeteg galaxis látható. Ezek közül egyhez hasonló a mi tejutunk is.
És akkor a lényeg: emeld fel a mutató ujjad az ég felé. Ez a kép, amit itt látsz, az égről egy akkora terület, mintha a felemelt mutatóujjadon a körmöd egy milliméternyi, pici darabjának megfelelő égterületet nagyítottuk volna ki.

Tehát?

Legyünk tisztában azzal, hogy annyira parányiak vagyunk egy olyan rendszerben, amiről semmit nem tudunk, hogy leírni is nehéz. Ezek után próbáljuk meg újra értelmezni a határidők, a sietség, a késés, az aggódás jelentőségét a mai világunkban :)

Szerinted tényleg fontos bárhova is sietni? Szerinted az aggódásnak van bármi értelme? Ezek nagyon jelentéktelen dolgok az egészhez mérten, melyet józan ésszel nem is lehet nagyon felfogni, hiszen nem hogy az egészt, de az egész töredékét sem ismerjük.
Gondolj erre, amikor valami pénzügyi gondod van, amikor beteg vagy, vagy ha csak már megint nem úgy történik valami, ahogy akarod.

Hidd el, egy ekkora univerzum jóval több mindent tartogathat, mint betegségek, számlák, problémák tömkelege. Hiszen még csak a Holdig jutottunk legmesszebb! :)

Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos. - Albert Einstein

Zárásképp pedig egy vizuális orgiát szeretnék bemutatni, amit valószínűleg már sokan láttak. A csillagok méretét tekinthetjük meg, egy igen látványos videóban.

Összes írásom →

Comments