Be ZEN

Zenhabits - Egyszerűen élni írta: mudlee - July 27 2014

Mielőtt elkezded olvasni, nézd meg ezt is, hogy tudd, miről van szó: Mi az a Zenhabits és miért fordítok cikkeket?
Eredeti cikk: Living the Simple Life


Egy ember annál gazdagabb, minél több dologról mond le, mert megengedheti magának.
Henry David Thoreau

Már lassan 9 éve tanulom és próbálom elsajátítani, hogy hogyan éljek minél egyszerűbben.

- Egy olyan életet, ami mentes azoktól a dolgoktól, melyekkel manapság az emberek megtöltik napjaikat (TV, közösségi média, stb.), inkább azokra szánva időt, amik igazán számítanak.
- Egy olyan életet, ami nem az állandó elfoglaltságról és a rohanásról szól, hanem az alkotásról és a csendes megfigyelésről, odafigyelve azokra, akiket szeretek.
- Egy olyan életet, ahol van időm a természetben lenni.

Ez nem azt jelenti, hogy az én életem zavartalan, és nincs semmi problémám: a világ része vagyok, nem egy elvonult szerzetes. Vannak anyagi javaim, elektronikai eszközeim, zavaró tényezők és elfoglaltságaim. Én egyszerűen csak leredukáltam ezeket, amennyire tudtam, hogy egy kis helyet hagyjak magamnak az életemben a fontosabb dolgokra.

Ma már ezek szerint élek, és pár gondolatom szeretném megosztani.

Néhány dolog, amit megtanultam, hogyan éljek egy egyszerűbb életet:
  • Tisztán, és rendben tartani a lakást és a munkahelyet elvezet oda, hogy az elme is nyugodt, és kevésbé zavart lesz. A rendetlenség és a káosz - mint vizuális zavaró tényezők -, jobban ránk telepszenek, mint gondolnánk.
  • A csendes, sietségtől teljesen mentes reggel egy a sok kincs közül, amit - hamar - elérhetünk. Én korán kelek, így van időm csendben olvasni, írni, meditálni.
  • Nem élhetsz egyszerű életet, ha nem tanulod meg elengedni azokat a dolgokat, amikhez hozzászoktál.
  • Ez az elengedés nehéz lehet, de sokkal egyszerűbb, ha egy hónapos kihívásokkal próbálod meg elérni. Hagyd el egy szokásod egy hónapra, és nézd meg, hogy jobb-e így, vagy nem. Legjobb és legegyszerűbb út a változás felé, hogy egy jobb ember legyél.
  • A kábel TV felmondása az egyik legjobb döntés volt, amit anno megtettem. Nincs többé állandó TV-zés otthon, nincs több reklám, hogy vegyek gagyi dolgokat, amikre nincs is szükségem.
  • A vásárlás nem egy terápia. Pusztán csak idő, és pénzköltés.
  • Ha az életed állandóan zavaró, figyelemelterelő dolgokkal van tele, az valószínűleg azért van, mert félsz attól, milyen lenne állandó internet, közösségi média, hírek, TV, játékok nélkül élni.
  • Az egyszerű, teljes, egészséges táplálkozás nem csak sokkal egészségesebb, mint gyors-ételeket, és finom, de mű ételeket enni: hanem öröm is.
  • Időt kell szakítanod arra, ami valóban fontos: a gyerekeid, a társad, az alkotás (hobbik), testmozgás. Minden mást rakj félre, hogy ezekre időt tudj szánni.
  • Az egyszerű élettel szemben, önmagunk túlvállalása a legnagyobb hiba, amit az emberek általában elkövetnek. Én nagyon sok kötelezettségvállalásomat hagytam el, hogy egy egyszerűbb életet tudjak élni. Igaz, nem volt egyszerű, de örülök, hogy megtettem. Ezt igyekszem minden évben újra felülvizsgálni, mert hajlamos vagyok elfelejteni.
  • A napjaimat strukturálatlanul, és nem betervezetten próbálom tartani, így van időm azokra az apró dolgokra, amik fontosak: olvasni a gyerekeimmel, sétálni, sziesztázni. A nap teljes betáblázása csak arra jó, hogy ezek egyre kisebb figyelmet kapjanak.
  • Van pár tevékenység, melyeket majdnem minden nap próbálok elvégezni, bár nem időzítem sosem: írok, olvasok, egészséges ételeket eszem, edzem, játszom a gyerekeimmel a szabadban, elolvasom az e-mailjeimet.
  • Egyszerű kitölteni az életünket, és napjainkat, mivel annyi dolog van, ami jól hangzik, ezért mi is szeretnénk tenni/nézni/elérni, stb. Látjuk, mit csinálnak mások, és ezért azonnal mi is be szeretnénk építeni az életünkbe ezeket a momentumokat. De azt már nehezebb észben tartani, hogy minél több dolgot adunk a saját életünkhöz, annál kevesebb időnk marad minden másra. És az idő a legfontosabb. Minőség kontra mennyiség.
  • Az, hogy nemet mondasz dolgokra, ugyan jól hangzik, de én inkább csak azokra mondok igent, amelyek igazán fontosak nekem.
  • A zavaró, megszakító dolgok, amikkel szembesülünk, sokkal jobban csábítóak, és destruktívak, mintsem gondolnánk. Sokkal hamarabb és tudat-alatt esünk bűnbe, mint ahogy azt előre gondoljuk.
  • Csábító, hogy minden percét a napnak kitöltsük valami produktív tevékenységgel. Ne tedd. Hagyj egy kis ürességet minden nap.
  • Túl nagy hangsúlyt fektetünk az izgalomra, és a különféle dolgokra való szenvedélyes reagálásokra. Ezek az érzések csak ideiglenesek, ezért nem fontosak, és általában csak pillanatnyi igazság tartalmuk van.
  • Túlmisztifikáljuk a produktivitást. A fókuszálás, priorizálás és effektivitás sokkal fontosabb. Például egy kellemes séta egy szeretteddel. Gondolkozz, mi az igazán fontos.
  • Ha nem tudsz megtanulni egyedül ülni egy csendes szobában, mindenféle zavaró hatástól mentesen, soha nem fogsz tudni egyszerűsíteni az életeden.
  • A vásárlás nem oldja meg a problémáinkat, ahogyan a lakmározás sem.
  • Nem az számít, mi van a tulajdonunkban, mit birtoklunk. Csak azért tűnnek fontosnak, és érnek valamit, mert mi úgy gondoljuk. Mi adunk a tárgyaknak értéket. (Szerk.: ahogy a pénz is csak egy papír, de értéket az emberek adnak neki)
  • Jobb, ha csak 6 könyvünk van, amiket olvasunk, mintsem, ha van 100, amit sosem veszünk elő.
  • Amikor csak pár dolgot viszel magaddal egy utazásodra, sokkal szabadabb, kevésbé terheltebb és kevésbé fáradtabb leszel. Ez alkalmazható az életre is, nem csak az utazásra.
  • A figyelmed a te legértékesebb adottságod. Add ezt úgy valakinek, mint egy ajándékot. Add annak, akit a legjobban szeretsz, ahelyett, hogy bohócokra fecsérelnéd az interneten. Szenteld a figyelmed annak a munkának, ami tényleg számít, ne minden más, felesleges dolognak.
  • Néhány zavaró tényező tud jó is lenni.
Kezdjük azzal, hogy először egy kicsit sziesztázunk egyet, vagy kettőt. - Micimackó

Összes írásom →

Comments